Projektek
Erasmus+ 2020-1-HU01-KA101-078346 projekt
Erasmus+ 2020-2023 Köznevelési dolgozók mobilitása
Környezeti nevelés a 21. század iskolájában
2020-1-HU01-KA101-078346
Iskolánk oktatói testülete elkötelezett a környezeti nevelés ügye mellett. 2011 óta az „Ökoiskola” cím büszke tulajdonosai vagyunk, 2017-ben elnyertük az "Örökös Ökoiskola" címet. Az iskolánkban 2012 óta működik Zöldész munkacsoport, amely az intézményen belül programokat szervez a tanulók és kollégáink számára, amelyeken az Öko-szemléletmódot kívánja népszerűsíteni. Európai fejlesztési tervünkben is megfogalmazott célunk, hogy a környezeti nevelés terén továbblépjünk a nemzetközi színtérre: és megtapasztalni, megtanulni, milyen eredményekkel, jó gyakorlatokkal rendelkeznek Európa más országaiban a környezeti nevelés, a fenntartható fejlődés iránt nyitott oktatási intézmények. Továbbá nemzetközi tanártovábbképzéseken terveztük munkatársaink tudását bővíteni a környezeti nevelés módszertanának terén.
A projekt célkitűzése minden résztvevő munkatársunk esetében módszertani eszköztárának és kompetenciáinak bővítése volt a környezeti nevelés terén, hogy az iskola munkatársai olyan tudásra tegyenek szert, amely alkalmassá teszi őket, hogy tapasztalataikat, kurzus, illetve szakmai intézménylátogatás keretében tanult új ismereteiket tovább tudják adni az oktatói testület tagjainak.
A projekt előzetes elvárásait maradéktalanul sikerült megvalósítanunk: komoly tudást, tapasztalatot, jó gyakorlat mennyiséget hoztunk haza nemzetközi partnereinktől.
A projekt futamideje és a zárása után megkezdődött az eredmények iskolai szintű adaptálása és terjesztése.
Ezek a számunkra új ismeretek - beépítve az intézményünk mindennapi életébe - lehetővé teszik, hogy tovább fejlődjünk a környezeti nevelés területén.
A projekt során két különböző mobilitási tevékenységformában 13 mobilitási tevékenységet valósítottunk meg: iskolánk oktatói külföldi továbbképzéseken és szakmai intézménylátogatásokon vettek részt.
6 fő oktatónk egyéni továbbképzésen vett részt (Ciprus, Görögország, Izland, Olaszország, Portugália, Spanyolország) a projekt témájához és megvalósításához közvetlenül kötődő témakörökben.
7 fő oktatónk szakmai intézménylátogatás keretében (Finnország, Izland, Románia) a gyakorlatban figyelte meg a kiválasztott iskolák jógyakorlatait a projekt témájában.
A képzések, illetve a szakmai intézménylátogatások során a kollégáink megismerték a környezeti nevelés módszertani lehetőségeit a középiskolai nevelő-oktató munkában, a tanulók érzékenyítésének és bevonásának módszertani fogásait.
A mobilitási tevékenységben résztvevő kollégák széles szakmai körben disszeminálták a megszerzett tudásukat: fókuszcsoportos megbeszéléseken, bemutató órákon, munkaközösségi értekezleteken, disszeminációs napokon mutatták be mobilitásuk eredményeit. Az oktatói testület érintett tagjai szakmai vitákat követően adaptálták a megismert módszertani eljárásokat az intézményi eljárásrendekbe.
A nemzetközi továbbképzések, kurzusok kiváló elméleti háttértámogatást jelentettek a mobilitásban résztvevők számára - és a disszemináció révén iskolánk minden, ugyanolyan szakot tanító közismereti oktatója számára. A kurzusokról hazatérő kollégák számos új munkaformát, módszert, szemléletet hoztak magukkal, amelyek beépültek az iskola módszertani tudásbázisába.
A job shadowingok célja nem elsősorban az újabb módszerek tanulása volt, hanem azok gyakorlati, osztálytermi megfigyelése. A szakmai intézménylátogatások során a módszerek, eszközök alkalmazásának lehetőségeivel ismerkedtünk meg. A mobilitásban résztvevő kollégák a bemutató órák elemzése, illetve a műhelymunkák során - túl a technikai használati útmutatókon - pedagógiai útmutatással is tudnak szolgálni iskolánk, illetve a külső intézmények oktatói számára.
A projekt előzetes elvárásait maradéktalanul sikerült megvalósítanunk: komoly tudást, tapasztalatot, jó gyakorlat mennyiséget hoztunk haza nemzetközi partnereinktől.
A projekt futamideje és a zárása után megkezdődött az eredmények iskolai szintű adaptálása és terjesztése.
Ezek a számunkra új ismeretek - beépítve az intézményünk mindennapi életébe - lehetővé teszik, hogy tovább fejlődjünk a környezeti nevelés területén.
tevékenység/ beszámoló |
résztvevő |
időpont |
helyszín |
Asbóth Norbert |
2022.08.21.-2022.08.27. |
Izland |
|
Krämmer Erika |
2022.08.01.-2022.08.05. |
Görögország |
|
Krämmer Erika |
2023.08.01.-2023.08.04. |
Románia |
|
Weiner András |
2022.08.07.-2022.08.12. |
Portugália |
|
Bálintné Gál Renáta |
2023.05.22.-2023.05.26. |
Finnország |
|
Megyesi Csilla |
2023.05.22.-2023.05.26. |
Finnország |
|
Horváthné Kántor Gabriella |
2023.05.22.-2023.05.26. |
Finnország |
|
Szentesi Szilvia |
2023.07.31.-2023.08.05. |
Spanyolország |
|
Sáróné Erdei Tünde |
2023.07.15.-2023.07.20. |
Ciprus |
|
Szabó Gábor |
2023.07.24.-2023.07.28. |
Olaszország |
|
Szabó Gábor |
2023.08.20.-2023.08.25. |
Izland |
|
Radóczi Tibor |
2023.08.20.-2023.08.25. |
Izland |
|
Ocsenás Eleonóra |
2023.08.20.-2023.08.25. |
Izland |