Tantermen kívüli digitális oktatás – segédanyagok

Kedves Kollégák!

A szakképzés digitális átállását a továbbiakban a már elérhető Szakképzési Tananyagtár is támogatja. A pedagógusok a tananyagtárat a KRÉTA rendszeren keresztül, a felső menüsorban található gombra kattintva érhetik el, vagy közvetlenül a https://box.edu.hu címen. Az új felület lehetővé teszi, hogy a szakképzésben tanító pedagógusok, oktatók tanártársaikkal meg tudják osztani a saját maguk által készített és a mások által kifejlesztett, szabadon felhasználható digitális tananyagtartalmakat. A platform a szakképzési tananyagok esetében az 50 fő feletti tanulói létszámmal működő ágazatok, szakképesítések, szakképesítés-ráépülések oktatását támogatja, de a közismereti tartalmak feltöltésére is lehetőséget teremt, ezáltal segítve a szakképzésben dolgozó valamennyi kolléga munkáját.

Mintafeladatok a komplex írásbeli, interaktív vizsgatevékenységekhez

Adatbázisunk jelenleg 105 db szakképesítéshez tartozó 234 db mintafeladatot tartalmaz

Szakmai vizsgákra készülőknek! (ÚJ)

Értesítjük az iskolai rendszerű szakképzésben résztvevő tanulókat, hallgatókat, tanárokat, iskolákat és képzőket, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a 2020. évi rendkívüli helyzetre való tekintettel újabb mintafeladatokkal kívánja segíteni az innovatív oktatás jegyében a vizsgázókat az otthoni felkészülésben. Egyúttal az iskoláknak és képzőintézményeknek is segítséget kíván nyújtani a távoktatás produktív megvalósításában. Az újonnan feltöltött mintafeladatok megfelelnek az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII.6.) Korm. rendelet rendelkezéseinek.

https://www.nive.hu//index.php?option=com_jumi&view=application&fileid=25


Kikerült a Creativ_it Facebook oldalára a következő eseményük, amelynek témája a “Microsoft Teams rejtelmei”. A múltkori meetup alkalmával csak egy kis ízelítőre volt lehetőség, most részleteiben bemutatja az előadó a Teams használatát, mind tanári, mind gyerek/szülő oldalról.

Az esemény linkje itt található: https://www.facebook.com/events/849410398860184/


Digitális segédanyagok, hasznos linkek az https://ikk.hu/ oldalon:

A koronavírus okozta helyzetben digitális tartalmak segíthetik a tanulást. Virtuális tantermi megoldásokat itt, digitális oktatási tartalmak egy részének gyűjteményét itt nézheti meg.  Tankönyvek nagy része innen tölthető le. Oktatók, tanulók számára több, távoktatást támogató eszköz is hozzáférhető. Adminisztrációs és kommunikációs tevékenységekre a KRÉTA rendszer használata ajánlott. Digitális gyermekvédelemről itt olvashat.


A mateking.hu matematika oktató weboldal minden erejével azon van, hogy, segíteni tudjunk Önöknek a kialakult helyzetben.

TELJESEN INGYENESSÉ TETTÜK A KÖZÉPISKOLAI MATEMATIKA tananyagunkat, amely az összes középiskolai témakört lefedi és 369 epizódot tartalmaz.

Arra kérjük, hogy regisztráció nélkül használják a tananyagokat, és a diákok figyelmét is hívják föl rá, hogy NE regisztráljanak. Minden tananyag regisztráció nélkül elérhető:
https://www.mateking.hu/kozepiskolai-matek

Az érettségire történő felkészítésben további segítségükre lehet egy kimondottan ÉRETTSÉGI FELKÉSZÜLÉST TÁMOGATÓ FELÜLETÜNK, ahol a diákok otthoni készülését segítjük azzal, hogy egy olyan felületet hoztak létre, ahol a diákok valódi érettségiken tudják tesztelni tudásukat. Amikor egy feladatot megoldanak, utána leellenőrizhetik eredményüket az érettségi hivatalos megoldókulcsa segítségével, hogyha pedig elakadtak, vagy nem a helyes eredmény jött ki, akkor két lehetőség közül is választhatnak. Megnézhetik az adott feladat részletes videós megoldását, vagy pedig választhatják azt is, hogy az adott témakört átnézik, begyakorolják a témakörre jellemző magyarázó feladatok segítségével. Ezek után újra megpróbálhatják megoldani az adott feladatot, remélhetőleg már sikerrel.

https://www.mateking.hu/matekerettsegi

Sok sikert kívánunk a munkájukhoz.
Üdv,
mateking.hu


Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy az IKK honlapján a szakképzés megújulásával kapcsolatos információkon kívül nagyon sok link, letölthető tankönyv és módszertani ajánlás található, amely a jelenlegi helyzetben segítheti a kollégákat.

A honlap elérhetősége: https://ikk.hu/


Microsoft Teams diákoknak


Google Tanterem használata tanároknak és diákoknak (oktatóvideók)


A Szega Books Kft ajánlata – ingyenes online tankönyvek építőipar, faipar, gépészet, valamint  idegen nyelv, vállalkozási ismeret tanításához


A közismereti tárgyak otthoni tanulásához segítség lehet a következő információ.

Arra az időszakra, amíg az egészségügyi veszélyhelyzet miatt diákok nagy számban kényszerülnek otthon maradni, a Mozaik Kiadó az otthoni tanulás megkönnyítésére minden közismereti tankönyvét digitális formában, online ingyenesen elérhetővé teszi. A könyvek a mozaweb.hu honlapon érhetők el a korábban regisztrált vagy újonnan regisztráló tanulók és tanáraik számára. A regisztráció ingyenes. A könyvek itt érhetők el: https://www.mozaweb.hu/course.php…
A kiadványok a könyvborítók melletti “demó” gombbal nyithatók meg.


Az Oktatási Hivatal ajánlása

Segítségül továbbítjuk az alábbi linket, ahol rengetek oktatási segédinformáció van összegyűjtve,  pl.: távoktatási rendszerek, segédanyagok, online oktatási anyagok, tananyag tervezők, tesztkészítők, konferencia szoftverek:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/18isUq_TSEw-7qZu-RHhFv_uOLmPG6UJ14fvzFB2_w28/htmlview# 

 Üdvözlettel:

Erdélyi Margit


A GINOP 6.2.3. projekt keretében elérhetők az alapkészség fejlesztő munkacsoport tagjai által matematika és szövegértés témakörben elkészített tananyagok, feladat és játék ajánlások.

További felhasználásra az alábbi linkeken érhetőek el:

https://szakkepzesszeged-my.sharepoint.com/:b:/g/personal/projektiranyitas_szakkepzesszeged_hu/EeeCa9_3L_NFs0-_xTnWgy4BhH1f2PMQ-pTrGzruDkD2Xw?e=VAVTrr

https://szakkepzesszeged-my.sharepoint.com/:b:/g/personal/projektiranyitas_szakkepzesszeged_hu/EYyFfEv-FOpNte8Ac6vDAUYBiibIDuezLoRkj_dtwHkBRg?e=GnmEJL


Miniszterelnök Úr péntek esti bejelentésének megfelelően 2020. 03 .16-án, hétfőn új oktatási munkarendre állunk át, úgynevezett tantermen kívüli digitális oktatásra.

Ez azt jelenti, hogy a diákok nem látogathatják majd az iskolákat, hanem digitális úton jutnak hozzá a tananyagokhoz. A tanárok online módon saját vagy az iskolai eszközöket használva juttatják majd el a tananyagokat a tanulóknak. A tanév és a vizsgaidőszak ezen munkarend alkalmazásával teljesíthetővé válhat, a vizsgák nem kerülnek veszélybe.
 
További információkat a hétvégén megjelenő rendeletekből kapunk, így addig mindenkitől türelmet kérek!
 
A kialakult helyzet maximális fegyelmezettséget és összefogást kíván mindannyiunktól (tanulók, tanárok, szülők, nagyszülők, dolgozók) a sikeres átállás érdekében!
 
Kérem, mindezt szem előtt tartva végezze a munkáját mindenki a legjobb tudása szerint!
 
Addig kérem, hogy az osztályfőnökök hívják fel a szülők és tanulók figyelmét a következőkre.
 
Hétfőtől nem tanítási szünet lesz, hanem a tanulás egy sajátos, eddig kevésbé alkalmazott formáját fogjuk használni. Most a tanulók felelőssége még nagyobb a folyamatos tanulás kapcsán. Nyugodtan haladjanak tovább azokkal a leckékkel melyek eddig kiadásra kerültek vagy éppen soron következnek. Segédleteket természetesen rendelkezésre fogunk bocsátani. Meg fogunk mindent tenni a zavartalan és folyamatos oktatás és tanulás érdekében. Türelmüket, megértésüket és legfőképpen segítségüket kérjük ebben a helyzetben.
Újabb információk a honlapon, iskolai Facebook oldalon és az osztályok Facebook csoportjaiban kerülnek megosztásra.
 
Köszönettel:
Feketű Béla
igazgató